Barna folyás vagy vérzés terhesség alatt
Ijesztő dolog, ha a terhesség alatt bármikor vérzés, “barnázás” lép fel. A barnázásnak nevezett barna színű folyás, valójában alvadt vér, mely több okból is távozhat. Nem minden esetben kell megijedni.
Vérzés a terhesség alatt többféle okból léphet fel:
A fogantatás viszonylag későn történik, ezért a “szokásos” időpontban leválik egy kis darabon a méhnyálkahártya, ezt akár nevezhetnénk “álmenstruációnak” is. A szervezet “emlékszik” rá, mikor esedékes a havink, ezért annak időpontjában a megszokott tünetek lépnek fel és minimális vérzés is jelentkezhet. Hormonális okokból is felléphet vérzés, ami nem “igazi” menstruáció, és nem is teljesen abban az időpontban jelentkezik, hanem az első harmad folyamán bármikor. Ehhez azért halkan megjegyezném, hogy fenyegető vetélés jele is lehet az első harmadban a vérzés, így minden esetben forduljunk orvoshoz, hogy biztosra mehessünk, hogy nincs probléma. A fenyegető vetélést javarészt élénkpiros vér jelzi és nem a barna váladékozás.
A terhesség alatt jelentkező “menstruáció” valójában nem igazi (kivéve ha a fogantatás valóban korán történt), és mindhárom említett esetben a vérzés nem igazi élénkpiros vérzés, hanem inkább barnás, a mennyisége kevés, gyakran csak 1-2 csepp és csak néhány napig tart (vagy a hormonális ok esetén elhúzódhat akár hetekig is). Olyan eset is létezik, hogy valakinek még kétszer-háromszor “megjön” a terhesség első hónapjaiban, valamint azt a jelenséget is sok kismama tapasztalja, hogy az első néhány hónapban azokon a napokon, amikor esedések lenne a havink, jelentkeznek a kedvenc “mikulásunk” előjelei, hasonlóan fájdogál a hasa, de végül természetesen nem jön meg, hiszen nem volt peteérés, és nem válik le a méhnyálkahártya.
Fontos, hogy tudd, hogy a hormonális problémák jól orvosolhatóak gyógyszerekkel, és élénk vérzés esetén is lehetséges még a segítség!


nekem is van barna folyásom már 5 napja azt mondta az orvos hogy ki akarja lőkni améhem a babát valaki segitsen gyogyszert is irt de nem akar mulni
2009. május 26, 14:02Szia Ilonka!
2009. május 26, 14:42Én csak azt tudom tanácsolni, hogy pihenj sokat és ne erőltesd meg magad! Nekem is volt barnázás a terhességem alatt, de szerencsére semmi baj nem lett belőle. Bízz Te is a szervezetedben és rendben lesztek!
Aida
nekem ma 40. napra jött meg a menszeszem. eddig ilyen soha nem fordult elő, mindig 27-28. napra érkezett.
2009. június 2, 17:11csináltam ma egy tesztet, de neg. lett.
mi lehet az oka? elvileg egy alkalom volt peteérés környékén, amikor áldott állapotba kerülhettem, de most kicsit megzavarodtam, mi lehet…
sziasztok .junius 8 -án voltunk egyutt a barátommal…..julius 22-én kellet megbetegednem és megisjot csak,2 napig tartot és nagyon kevés jot belolem…..azt szeretném kérdezzni hogy mikor tesztelhetnék?és hogy a szeretkezés napjátol számoljuk a terheséget?és hogy ha véletlenul terhes is lennék akkor a julius 22 ét kéne számolni terheség elso napjának vagy a juniusit ezt nem értem?valaszoljatok kerlek kosszi
2009. augusztus 6, 15:27Sziasztok!
2009. december 3, 22:48Nekem oktoberben volt egy kis vérzésem 1-2 csepp csak aztán semmi.De megvoltak minden tünetek a terhességre,reggeli roszulét többször kell mennem a wc-re stb…de nem csináltam tesztet vagy mentem a dokihoz mert nov.ben rendesen megjött a vérzésem,de még mindig meg vannak a tünetek a terheségre és olyan mint ha mozogna valami a hasamban,mert nem is tudok már ugy ülni,feküdni,vagy menni!ez normális vagy lehetséges? léci segitsetek.Köszönöm
Sziasztok!
2009. december 7, 10:57!honapot késett igy vettem terhességi tesztet kettöt ami pozitiv lett.A terhessegi kalkulator szerint 6hetes vagyok,de amikor elmentem dokihoz ultrahangra nem latott semmit.Azt mondta menjek vissza 2hét mulva.Most pedig barnázok és nagyon félek!:((((
Ez az elsö terhessegem 32 evesen,és eddig minden doki azt mondta h nem lehet gyerekem 1 gyermekkori felfazas miatt.Nem tudom mit tegyek vagy hova forduljak.Ha valaki tud valami okosat kérem szoljon!!!!
1hnapot késett
2009. december 7, 11:01en 1 honapos terhes vagyok es volt egy kis barna fojasom de csak 1 csepp mas semmi 1 nap jelentkezett tobbet nem ez mit jelent? segitsetek pls
2010. január 9, 14:18Sziasztok!
Január 25 együtt voltam a barátommal, és egy teszt bizonyította hogy terhes vagyok!
2010. február 28, 12:03Most Február 22 kellet volna meg jönni a havimnak, ami szerencsére nem jött meg. De máma jelentkeztek közepesen erős barnás-vöröses vérzés jelentkezett de hasfájás illetve más tünet nem jelentkezett!
Létszi ha tudtok segíteni akkor írjátok meg hogy minek a jele lehet! Várom a válaszokat!
Köszönettel: Marcsy
Sziasztok. én egy 13 éves lány vagyok 1 honappal ezelőt lefeküdtem 6 szor a barátommal és egyszer sem védekeztünk a terhesség első tüneteit észleltem és ma elkezdtem gürcsölni nagyon és hányingerem van mi lenne ha elkezdenék véreznii?? ijenkor mit tegyek? ez a vérzés jo vagy roszz? ez azt is jelentheti hogy elvesztem a kisbabát (ha van)? szerintetek terhes vagyok kérlek irjatok! nagyon sokat jelentene!:S
2010. március 29, 17:05Sziasztok valaki tud nekem segiteni három hetes terhes lehetek de már egy két napja van egy kis barnás folyásom ma meg már egy pár csepp vér is volt voltam nőgyógyásznál de azt mondta nincs baj de én még is félek mert már volt vetélésem.
2010. július 1, 18:44Szia!azt szeretném kérdezni,hogy szeptember,8-án együtt voltunk a párommal és nem védekeztünk,pár napra rá csináltam tesztet de az negatív lett.utána még párszor megint nem védekeztünk mikor együtt voltunk,most pedig szep,29-én meg kellet volna jönnie de csak barnás vérzés volt az is csak 2-3 napig.de nem érzem semi jelét,hogy terhes lennék.előre is köszönöm várom a válaszát,hogy mitől lehet ez.
2010. szeptember 30, 10:40Sziasztok!
2010. október 28, 14:47Amondó vagyok, mindenki SOS (aki szokatlant tapasztal) forduljon a nőgyógyászához… Semmilyen szokatlan panasszal ne üljetek a babérotokon, mert ezer meg egy problémát jelenthet egy elmaradt, vagy nem várt vérzés…. bármilyen apró is…
Tapasztalatból mondom, hogy SOS. doki minden esetben!!!!!!!!!!!!!
sziasztok! 13éves vagyok és a barátommal voltam..de megkelett volna jönnie 26-án és nem jött meg!
2010. október 30, 23:21Fehér folyásom sok van,de néha még hányingerem is van.
Mit Tegyek?
Sziasztok!7és fél hetes terhes vagyok.Barna folyással kezdődött a terhességem voltam orvosnál és kaptam rá gyógyszert(duphaston).El is múlt,de 1 nap múlva megint volt barnám.Beszéltem a dokimmal és azt mondta,hogy nincs baj,de látni szeretne.1hétre rá kaptam időpontot.Félek,hogy valami nincs rendben?De a rosszul léteim azok vannak!Szerintetek valami baj lehet a babával?Köszönöm a válaszokat előre is!
2010. december 29, 19:05Sziasztok! A mai ultrahang szerint 7 hetes és 5 napos terhes vagyok. Ma élénkpiros vérzést tapasztaltam, ezért mentem el dokihoz. Levált egy darab a leendő méhlepényemből, ez okozta a vérzést, de a baba jól van, dobog a kicsi szíve. Kaptam viszont hormont, görcsre gyógyszert és még hüvelykúpot is, valamint eltiltottak a szextől (tényleg ez a legkisebb) és feküdnöm kell 2 hétig. Ha vigyázok magamra, egészséges gyermekem születhet. A doki azt mondta, újabb vérzés vagy bármi szokatlan esetén soron kívül menjek be azonnal, mert – és itt a tanulság: INKÁBB MENJÜNK EL EGYSZER FELESLEGESEN, MINTHOGY KÉSŐ LEGYEN ÉS MÁR NE LEHESSEN SEGÍTENI.
2011. január 3, 19:52sziasztok!!
2011. február 3, 11:31kérdezem én,hogy 13 évesen nem korai a szexuális együttlét?! Kiss Enikő neked még barbiznód kéne nem szét teni a lábad már ne haragudj!de mit tud egy 13 éves lány aszexről?szerintm semmit!meggondolatlanul együtt v a pároddal és nem védekeztek utána meg lehet sírni, hogy uristen terhes vagyok mit csináljak?!!meg azt nem értem h anyukád engedi h 13 évesen barátod legyen?na mindegy!
ne haragudjatok h eltértem a tárgytól, de ez ki kivánkozott belőlem!
Sziasztok! annyit szeretnék kérdezni, hogy nekem is volt barna folyásom, pecsételő véruzésem, majdnem fekete vérzés, és tegnap óta minimális vérzésem van. Megmarad-e a baba? vagy terhes vagyok-e? mivel a tesztem pozitiv lett, az orvosok semmit nem látnak. Köszönöm.
2011. március 3, 14:27sziasztok. mar 3napja h megkellet volna jönni a havimnak de ehelyett csak barna folyásom van, már két és fél éve probálkozunk a parommal h teherbe essek és nemtudom h most mivan, de tünetek a terhességröl nincsenek. ha tudtok adjatok tanacsot
2011. március 7, 16:59Sziasztok!
2011. március 9, 15:15A helyzet az,hogy lefeküdtem barátommal…kb.1hónapja és nem védekeztünk..vártam,hogy megjöjjön,de 3napig késett,aztán barna folyásom volt..azt hittem,talán meg fog jönni..de ez már 1hete tart..és iszonyatosan kellemetlen..érzem a görcsöket,fáj a fejem és rengeteget alszok..Még nem tervezünk gyereket..ezért jó lenne,ha valaki megnyugtatna,hogy ez lehet valami más is!vagy terhes vagyok?:S
sziasztok!!!!! Kb 5 hetes terhes vagyok, az rvosokmég nem látják mivel 3 hete voltam orvosnél, ésvérvétel alapján terhes vagyok. Ma pecsételő világos barna folyásom van.itől lehet ez????kérek mindenkit akitudja a válsztirjon az emailcimemre. kösszönöm.
2011. március 16, 19:54Sziasztok
2011. március 18, 08:16Én 12 hetes multam pár nappal. Sajnos az elejétől van barnázás hol jobban hol kevésbé. 10 hetesen erős vérzéssel korházba kerültem szerencsére a baba jól van. Azóta erősebb barnázásom van. Volt vagy van valaki hasonló helyzetben? Meddig lehet ez a barnázás? Jó babavárást mindenkinek.
Szia szöszi csak most láttam mi volt a gondod márciusban a menz eddel kiváncsi vagyok mi lett belőle mert én most ugyan igy vagyok.3 napja nagyon kevés barna mondjuk nekem gyomorgörcs meg nagy étvágy is társul de más nincs.Egyébként mind két fiamnál iszonyu gyomorfájásom volt a terhesség elején akkor még nem tudtam de attol volt.És enyhe barna folyásom.
2011. április 1, 15:22Én (is) a 12. hétben járok, igazából hellyel-közzel végig volt némi sárgásbarna folyásom, de a doki akkor azt mondta, ez normális. A gond inkább csak az, hogy így a 3. hónapba lépbe elkezdtem vérezgetni. Múlt hét elején egyszer, no akkor gyorsan pihenés, el is múltak a tünetek, erre a nagy örömre egyszer együtt is voltunk a kedvessel, másnap meg megint véreztem, sajnos akkor kicsit jobban, tényleg piros vér is jött néha. Gyorsan el is szaladtunk az ügyeletre (péntek este lévén) akkor “persze” csak alvadt vért “produkáltam”, plusz a baba is remekül érezte magát odabenn, pár napos pihenést, magnéziumot ajánlgattak, de azt mondták, amíg nincs erős vérzés vagy fájdalom, addig nem igazán tudnak mit csinálni. Hétvégét végigpihenve most hétfőn nagy óvatossággal nekiindultam egy kis délelőtti ücsörgésnek (nyelvtanfolyam), délutánonként meg szigorúan pihenek, fekszem, amennyit csak tudok. Mégis, tegnap este megint előjöttek a tünetek, pedig nem rohangáltam sokat, nem sok jön, de napi egy-kétszer, pici híg vér, néha pirosas, majd fél napig semmi. Közben még hasmenésem is lett pár napja és igen sűrűn látogatom a toalettet is. Nem tudom, lehet ez felfázás? van egyátalán összefüggés a tünetek között? Lassan kezdek kicsit megijedni, tanácstalanná válni. Meddig normális ez? És még másfél hét van a következő esedékes nődokis vizsgálatig. Nincs valakinek valami ötlete?
2011. április 6, 21:34Kedves Manka!
Tüneteidre mindenképpen szigorú ágynyugalmat javaslok, mert az oké, hogy eddig nem volt baj, de nem kísértsd a sorsot inkább. Nagyon sokat pihenj és csak a lehető legszükségesebb esetekben kelj fel az ágyból. Egyelőre ennyit tehetsz a baj elkerülése végett.
Minden jót kívánok!
2011. április 10, 09:35Aida
Sziasztok!!!
2011. június 6, 16:45Nekem lenne egy kérdésem és szeretnék minnél előbb választ kapni rá: Barátommal nemi életett élünk (gumival) és mindig mielőtt elmenne rá 2 perccel előtte kihuzza és ugy megy el a gumiba!!!De nekem most vasárnap kellet volna megjönni(igaz még csak 1 napja)(28 napra szokott megjönni, de vmikor előbb jön meg vmikor később). . nemtudom mi lehet az oka h még nem jött meg!! Kérlek adjatok tanácsot h terhes lehetek-e?. . . . előre is köszönöm
Sziasztok!
2011. június 11, 17:19Tanácsot szeretnék kérni.2hetet késik csomó terhességi teszt csináltam ebben a két hétben amik pozitívak lettek igaz halványan látszodtak.Pár napja volt kis vérzés ami nem jelentkezet aznap többet és másnap sem.De harmadnap úgy kelltem hogy megint lett és du.-án már vérzés is fellépet.Kicsit meg vagyok ijedve mert még orvos nem látott majd csak az ünnepek után.
Előre is köszönöm a segítséget.
Sziasztok nekem olyan problémám van hogy én már betőltötem a 12 hetet és9 napos és már lasan egy hete barna folyásom van voltam ultra hangon és ott azt mondták hogy minden renben de amikor mondtam hogy van barna folyásom azt mondták hogy mennyek nögyogyászhoz mert ö pontosan meg tudja mondani hogy mi ez, a nögyogyász azt mondta hogy ez már a vetélés kezdete és ha elkezdek vérezni akor azonal menyek vissza hozá mert akor lehet hogy elkezdödöt a vetélésem , de eközben mindenki mást mond nagyon meg vagyok ilyedve
2011. június 20, 19:21Sziasztok! Én 25 éves vagyok, kíváncsi vagyok a véleményetekre. június 24-én történt egy kis “baleset” szeretkezés közben. Június 1.-én elmentem a gyógyszertárba, adtak egy tesztet, amire azt mondták 3napos terhességet is kimutat, de az negatív lett. 4-óta viszont erős fehérfolyásom lett, jobb oldalon szurkál a hasam, leszakad a derekam, cicim érzékenyebb lett, főleg ha leveszem a melltartót akkor érzem, hogy vannak, és a testhőmérsékletem 37,0-37,8ig ingadozik, pedig nem fáj úgy semmim, nem érzem, hogy beteg lennék. Szerintetek vegyek még 1 tesztet? Terhes lehetek?
2011. július 6, 01:28Köszike a választ.
Sziasztok!
Én is babavárás előtt vagyok. 5 hete jött meg utoljára, 2 napja nekem is van barnázásom, múlt hét végi tesztem negatív lett.
2011. július 14, 12:48A sok pihenéssel kapcsolatban az a gondom, hogy aki dolgozik, az nem teheti meg, hogy havonta otthon marad 1 hetet pihenni. Szabadságból hogy oldjuk meg? Ti hogy csináljátok?
2011. július 15-én méhen kívüli terhességgel műtöttek. “Sajnos” férjemmel nem vártuk meg az orvos által előírt 2 ciklus és most ismét terhes vagyok, de ezúttal méhen belül, 5000 feletti HCG-vel. Körülbelül 6. hétben vagyok, babám 3-4 hetes. Pár napja elvétve barnás folyást tapasztalok egy-egy vizelés alkalmával és elvétve gyengébb-erősebb hasi görcsöket. Mennyire kell aggódjak látva az előzményeket, illetőleg mit tegyek?
2011. szeptember 15, 20:08Sziasztok!!
Nekem olyan problémám van, hogy terhes vagyok 7 hétben vagyok és barna folyásom van mi lehett a baj vagy mi a következménye?Nagyon meg vagyok ilyedve mert még ilyenbe nem volt részem és nem szeretném el vesziteni a babát!Kérlek valaszoljatok és elöre is köszi!
2011. szeptember 16, 16:31Sziasztok! Jó lenne, ha valaki aki tapasztalt és okosabb nálam, megtudná mondani, hogy lehetek-e terhes? Mert történt 1 kis baleset július közepén és pont a legtermékenyebb időpontba.
Csináltam 4 tesztet (az utolsót a 6. héten) és mind negatív lett!:) Aztán csúszott 4 napot a menstruációm, de megjött közepesen erősen. Aztán Most megvolt Szeptember 18-án. Pont időre és megint csak közepes mennyiségű volt. Erre ma barnázás jelentkezett.
Nem tudom, hogy ez azt jelenti-e, hogy teherbe estem vagy nem? Kérlek titeket válaszoljatok mert nagyon félek. Mindig védekezünk erre 1 balesettől teherbe estem volna? Úgy, hogy csak az előváladék juthatott be? Köszönöm a segítséget!
2011. szeptember 29, 14:57Kedves Karina! Úgy vélem, hogy nem vagy terhes, de mielőbb keress fel egy nőgyógyászt a barna folyás okának kiderítésére. Minden jót kívánok! Aida
2011. október 4, 12:48Kedves Ibolyka! Kisfiammal a terhesség 8. hetében és 10. hetében is tapasztaltam barna folyást. Jelenleg majdnem 3 éves, egészséges kisfiú. Időre született, természetes úton. Amit javasolni tudok az a sok pihenés és magnézium szedése és ha többször jelentkezik még, akkor nőgyógyászati vizsgálat és UH! Minden jót Neked! Aida
2011. október 4, 12:49